Utcai lakossági fórum elkerülő útról és a rejtélyes füstről

 

Pásztor Béla polgármester felhívott telefonon, és egyrészt biztosított, hogy az önkormányzat általi égetés csak és kizárólag zöldhulladék volt, és ha valami büdös is volt a városban az azért volt, mert a lakosok pont akkor égettek valamit. Ez a dolog róka-rege része (Ld. itt a felelősség áttolását és a lakosok megvádlását), ám tett egy ígéretet is, mely szerint ezentúl előre fogja jelenteni a lakosoknak, ha ilyen égetés van, és oda lehet menni a helyszínre bárkinek. Mondom erre, de hát az egy zárt terület. Nem lesz zárt akkor – felelte.

A telefon fél 7-kor ért, mikor még Budapesten voltam, a lakossági gyűlés pedig 7-kor kezdődött, melyre én is oda szerettem volna érni, ezért aztán siettem letetetni a kagylót Pásztor Bélával, hogy odaérjek Pásztor Bélára. Reméltem, hogy elő fog kerülni az égetéses történet is, bár a fórum nem emiatt volt összehívva, hanem az elkerülő út miatt, melyet a megjelenők többsége azért nem akart, mert úgy gondolták részben újabb zöldterületek látják kárát, részben pedig elvágja őket a zöld területtől. (Eddigi terveket, térképeket, fórumot, kételyeinket ld. itt.)

Vegyük tehát sorra a résztvevők típusait. Volt néhány őslakos, akik azért voltak ott, hogy Pásztor Bélát támogassák. 5-6 ember lehetett. Az egyik nénivel ezt meg is beszéltem, vagyis azt, hogy ő csak azért van itt, pedig az út építése egy szakmai kérdés, és nem aszerint kéne viselkedniük, hogy szeretik a polgármestert. A néni és baráti köre kicsit meghátrált, átélték a drámai fordulatot, mikor is a jelenlevők 90%-a már beköltöző, ezek nagy része is csak pár éve, és az ő hangjuk már nem számít. Azt mondta a néni, hogy csak én állítom, hogy Pásztor fan-ságuk – nem így mondta – a meghatározó, nem, őket igen is az érdekli milyen érvek szólnak az útépítés ellen és mellett. Ők ezért vannak itt.

Volt aztán egy, azaz egy beköltöző, aki hasra volt esve Veresegyház fejlődésétől, és azt állította, hogy ha eddig minden szép volt, akkor ezután is jó lesz amit/bármit Pásztor akar.

Aztán volt sok-sok egyéni oldalról problémát közelítő, például, hogy az út elveszi az értékét a csendes házuknak, ami aztán eladhatatlanná is válik. Meg hogy a telekvásárláskor miért nem mondták nekik ezt a tervet. Deja vu érzésem volt, mert a beköltözők mindig a természetet értékelik, aztán mindig kapnak a fejükre. Nem felejtem azt a francia házaspárt, akik ide jöttek a világ végére egy kis nyugalomért és csendért, aztán egy francia igazgatású multicéget rakott volna Pásztor Béla a nyakukba. Ezzel az erővel akár otthon is maradhattak volna. (Persze mint tudjuk, a BD-t aztán a lakosság elüldözte.) Szóval ez a konfliktus a várostervezés állandó velejárója, pontosabban a város nem tervezésé.

Aztán volt néhány képviselő is. Az egyik épp a területé (jellemeztük már itt), kit hát hogy ne sértsek meg, nem vádolható azzal, hogy a nem-gondolkozás bűnébe esett, merthogy kétséges, hogy valaha is megértené a következő gondolatmenetet. Az ő stratégiája roppant egyszerű, szerinte a győztest kell pártolni, a győztes pedig Pásztor. Erről az az állatfarmot működtető hölgy bölcsessége jut eszembe, aki szerint minden élőlénynek pont annyi esze van, amennyire neki szüksége van. E képviselő is pont elegendővel rendelkezik a sikerességhez, de hogy a helyiek érdekei nem fogják motiválni, hogy a kisujját is mozdítsa, arra mérget vennék. Nem is válaszolt arra a kérdésre, hogy ugyan mit fog képviselni. De lássuk mi is az a gondolatmenet, amit biztosan nem ért meg, mert hogy még nála jóval okosabb képviselőnek se volt érdekében megérteni, ki pedig mellettem állt, és velem beszélgetett.

A helyi természetvédelmi egyesület tagja világosan levezette, hogy az elkerülő út önmagában nem rossz – ezzel nyilván nem váltotta ki a helyi tiltakozók elismerését -, amennyiben – tette hozzá -, nem követi az út menti terület felparcellázása, és a lakosságszám, valamint az autók számának növelése. Ebben az esetben ugyanis az elkerülő út is ugyanúgy le lesz terhelve, és nem old meg semmit. Látjuk- mondta – a 8 sávos amerikai autópályákat, melyek teljesen be vannak dugulva. Ezt a sorsot csak úgy lehet elkerülni, ha a település növekedését, a további zöldterületek felparcellázását megállítjuk. Mellesleg említette azt is, hogy soha nem készül a lakossági fórumokról jegyzőkönyv, igy itt minden pusztába kiáltott szó.

Pásztor Béla erre úgy reagált, hogy megkérdezte a volt képviselő, és zöld egyesület jelenlévő tagja Veresegyházon lakik-e még. Mert hogy tudta, hogy már nem, és úgy ítélte meg, hogy ezért aztán nincs joga hozzászólni a dolgokhoz. Annyira nem jött át az üzenet, mint a polgármester szerette volna, mert a lakosokat a kettejük párviadala nem érdekelte. Csak engem háborított fel a dolog magamban, mert ez egy tipikus példája a kulturálatlan vitatkozásnak. Érdemi észrevételre és konstruktív javaslatra – állítsák le a betelepítést – személyeskedéssel válaszolni, nos, ettől a gyomrom felfordul.

Én voltam az a kategória, aki a polgármester „zseniális” viselkedéséből hosszú ideje elegem van, és szinte bármiben hajlamos vagyok meglátni az alkalmatlanságát, és a machiavellizmusát. Vagyis, aki politikai motivációból is támadná Pásztor Bélát, de mivel se én, se hozzám hasonló indíttatású mégsem szólalt meg, ezért a közönségben a politikai rivális hangja nem jelent meg. Voltaképp Pásztor Bélának már nincs is politikai riválisa.

A mellettem lévő képviselővel beszélgetve neki azért elmondtam, hogy Pásztor Béla egy machiavellista figura. Mire a képviselő azt kérdezte, hogy de akkor miért választják meg az emberek, mire én, hogy hát mert machiavellista. De a képviselő nem csak ezt nem értette, hanem az elkerülő útról is azt gondolta, az nem csak a GE érdekeit szolgálja, hiszen akkor hozzá építené közvetlen. Én azonban úgy képzelem el a machiavellistát, hogy nem lehet tudni a pontos motivációit, illetve sokat tesz azért, hogy úgy tűnjön, mintha a nép érdekeit szolgálná, közben pedig persze a sajátját. A képviselőnek az is új volt, hogy Machiavelli a hatalmat akarja, nem a pénzt. Szerintem – mondtam -, ha elismernénk, hogy az utat leginkább a GE-nek szánjuk, akkor máris messzebb lehetne építeni, és nem volna lakossági ellenállás sem. Látható, hogy a machiavellistának sem egyszerű az élet.

ÉS végre a helyiek, ha már itt voltak rákanyarodtak az égetés témájára is. Pásztor Béla nem mondta azt, amit nekem a telefonban, hogy mostantól előre bejelenti, és bárki megnézheti. Ennél sokkal érdekesebbet mondott. Elismerte, hogy akadhatott egy-két rétegelt lemez is.

Egyre inkább olybá tűnt, hogy az égetés bűzéért mégis csak az önkormányzat a felelős, hogy más lakos is pont ugyanakkor égetett és a bűz tőlük származhatott, inkább csak valami félresikerült rágalmazás volt ismeretlen tettesekkel szemben. Míg a valódi tettes az önkormányzat. Legalábbis ezt állította néhány lakos, aki saját szemével és fotóival tudja igazolni, hogy nem csak zöldhulladék került ott a tűzbe. Egyre biztosabbnak látszik az eredeti feltételezésünk, hogy a GE által kidobni szándékozott anyagokról is szó volt.

Már megint a GE. Miatta kell az elkerülő út, hogy hamarabb kijussanak az autópályára, de azért nem úgy építené meg nekik a város, hogy az nagyon látványosan csak őket szolgálja, és miatta vannak égetések is, hogy ne legyen vele gondja a GE-nek. Micsoda megtakarítás, hogy nem kell a mátrai erőműbe szállítani, mert a „zseniális” polgármester megoldja. Az az igazság, hogy egy multi, ha muszáj, betartja a jogszabályokat, de Pásztor Bélát – ahogy manapság maga szokott fogalmazni – nem érdekli, ha börtönbe kerül.

Erre szokták a beosztottjai viszont azt mondani, hogy de őket meg igen. Ez a feszültség egyre nagyobb, és a mellettem lévő képviselő egyre csak biztatott, hogy szólaljak fel én is, mondjam meg, ha úgy gondolom, hogy Pásztor Béla hazudik, én azt feleltem rá, hogy de nem az én felelősségem, hogy beszéljek. S bár megértem, hogy elfojtott agresszióját rajtam keresztül bárki szívesen kiélné, kinek sokat kell nyelnie Pásztor Bélától, ez mégsem az én dolgom. Nem én vagyok képviselő – feleltem -, hanem ő.

Csupán az lehet a kérdés, hogy akinek semmi agya sincs, az felmenthető-e. Jogilag aligha, bár én erkölcsi értelemben hagynám futni, mindenki más azonban úgy gondolom felelős a testületben minden törvénytelenségért, minden lakosok kárára elkövetett környezetszennyezésért és minden olyan projektért, mely a várost nem emberek közösségeként fogja fel. Felelős, ha tud ilyenekről és mégis hallgat.