Adótorony-ügy lezárás

2014-02-06-án újra összeült a mobiltornyok építése ellen a lakosságot képviselő csoport és Pásztor Béla polgármester úr. Az egyeztetés sorozat és ezáltal a lakossági ellenállás eredménye, hozadéka a következő.

Polgármester úr úgy döntött, hogy a mobiltornyok építését lehetővé tevő képviselő testületi határozat végrehajtását továbbra is felfüggesztve tartja, és az ügyet befagyasztja. A témához akkor kíván ismét nyúlni, ha – ahogy Ő fogalmazott – számottevő, érzékelhető igény jelentkezik az érintett ivacsi és ligeteki lakosság részéről a mobil szolgáltatások fejlesztésére.Az érzékelhető lakossági igény Polgármester úr szerint 50-100 fő egy-egy területen.

Ekkor azt vizsgálnák meg, hogy milyen módon érhető el a fejlesztés, azaz ahhoz szükséges-e torony, ha igen mekkora, ill. más módon megoldható-e a kérdés. Polgármester úr ígéretet tett, hogy amennyiben jelentkezik egy ilyen lakossági igény, akkor a delegációval ismét felveszi a kapcsolatot, egyidejűleg az érintett lakosokat közvetlenül is tájékoztatja a fejlesztési igényről, akik végül döntenek majd a megvalósításról. Utóbbi lakossági döntés formailag egy helyi szavazás keretében képzelhető el, de ennek a részleteiről a Polgármester úr nem kívánt bővebben nyilatkozni.

Elhangzott az egyeztetés során az a kérés, hogy a GSM hálózatfejlesztés és a 3G, 4G mobilinternet szolgáltatás, lefedettség kérdése egymástól kerüljön elválasztásra. Ennek oka, hogy a Telenortól kapott információk alapján a GSM hálózati fejlesztés a lakott területtől 1,5 km-en kívül elhelyezendő toronnyal is megoldható, azaz a két toronynak a tervezett helyen való megépítését kizárólag a 3G és 4G szolgáltatás fejlesztése indokolja.

Összefoglalva, a Polgármester úr úgy határozott, hogy a mobiltornyok egyelőre nem épülnek meg, és csak akkor fognak mégis megépülni, ha azt az érintett lakosság igényli, és a megvalósítás mellett dönt.