Pásztor Béla nem tanul!

Van remény rá, hogy az antenna lakosok közti elhelyezéséről lemond a városvezetés. A döntést elhalasztották. Pásztor Béla ugyan nem tanult az elmúlt évek iparosítási kísérleteiből és az ebből származó konfliktusokból, de az ő politikai érzéke azért még pislákol. Nem érdemes a népakarattal szembe menni, nem ér annyit a dolog.

A polgármester most gondolkodik azon, hogy a lakosokkal beszélnie kellene neki is, meg esetleg a cégnek is. De most már késő, mert a lakosok megfogalmazták: nem kérik az adótornyot. Leértékeli a lakásukat, és attól még, hogy láthatatlan a sugárzás, még bizalmatlanok vele szemben. Ők is az ismert ajánlásokhoz csatlakoznak, melyek egyébként a tudományból származnak.

Ettől természetesen a céggel még meg lehet állapodni, csak nem az eddig kijelölt helyekről kéne gondolkodni.  Amúgy nehezen látjuk be miért nem magától értetődő egy várostervezés során egy antenna elhelyezése. Ha e tárgyban a képviselők amatőrök, miért nem kérdezik meg a főépítészt?

Nyilván azt gondolják játsszuk itt a naivat. Miért kérdeznék meg a főépítészt – mondják -, amikor ő úgy is azt javasolná, amit Pásztor Béla hallani szeretne. De ez azért túlzás. Azt, hogy miért nincsenek kapcsolatban a helyi területi képviselők a lakosokkal, már sokkal inkább értjük. Túlnyerte a SZOVE a választáson magát, és leszoktak a képviselők a párbeszédről.

Egész vékony szálakon kapcsolódik egymáshoz a városvezetés és a lakosság, nincs köztük érdemi párbeszéd még az ilyen elemi kérdésekben sem. A BD küzdelem idején még számos képviselőt szövetségesként, másokat elgondolkodó partnerként ismerhettük meg. Elkezdtünk velük egyenként interjúkat készíteni. Most kivel lehetne interjút készíteni? – Ne vicceljünk, kérem!

Igen lehangolónak látjuk a mostani képviselői színvonalat. Veresegyház jobbat érdemel.