Ősszel óvatlanokká válnak az őzek

A párzási idény kezdetével veszélyesebbé válnak az útjaink. Veresegyház és minden agglomeráció mintha egyre több állattal élne együtt, ami persze nem baj. A balesetek gyakoriságának növekedése elkerülhetetlen. Ami viszont baj, ahogy az egészet kezeljük az országban. Lássuk miként is, s mire lehet számítani:

A történetben az őzike nem volt megmenthető, pár perc múltán kimúlt szegény. 1. Rendőr hívás. Jön Gödöllőről, azaz nem 3 perc. 2. Rendőr hívja a vadásztársaságokat, de először nem akart jönni egyik se, mert két társaság határterületén van pl. a Veresegyház tábla utáni Budapesti út. (Hogy mindenki be tudja azonosítani, kb. a GE előtt járunk még.) A rendőrnek ki kellett deríteni, hogy melyik vadásztársaság nem passzolhatja el a dolgot, ehhez össze-vissza fog telefonálni. 3. Jegyzőkönyvet nem készítik el a helyszínen, noha jóval egyszerűbb, mint két autó karambolja. Itt az őzike már nem vitatkozik.

A kocsiban a kár kb. lehet 30 e Ft, már ez elpusztíthatja az állatot, feltéve, ha erős az autó, vagy ha igen lassan hajt valaki. A példában csak 40-el ment, ha a megengedettel ment volna belegondolni sem jó…. A kulcskérdés, amit mindenki feszeget, rendőr, vadásztársaság etc. az az, hogy hol van kirakva az őz-tábla.Már ez abszurd, mert ha ki is van rakva, nem tudsz olyan óvatosan vezetni, hogy ne okozz bajt, ha ráugranak az autódra. másfelől nem is életszerű. Van valaki, aki egy vigyázz őz tábla miatt másként vezet, mintha az nem volna?

Az elv az, hogyha az útvonaladon ki volt téve a tábla és láthattad, akkor te vagy a felelős, ha táblahiány van, akkor a társaság. Ám ez így buta elv, mégis mintha valamit szabályozna. De ne hidd, hogy ezt a szabályt te érvényesíteni tudod. Olyat még nem látott a világ, hogy a társaságok mostanában fizetnének, éspedig azért, mert nincs biztosításuk.Miért nincs? Ha minden autósnak kell lennie kötelezőbiztosításának, a vadásztársaságoknak miért nem kell?

S most jön a java: a vadásztársaság felbecsüli az állat értékét, és azt behajthatja az autóson. Ha agancsos hímet ütsz el, tönkremész, ha sutát, akkor egy fillért sem követelnek rajtad. Igazságos ez az egész? -Mármint nem a hím és a nőstény az idős és a fiatal egyenlőtlenségére gondolok.

Valamikor a vadásztársaságoknak kötelező volt biztosítást kötni, de ma már nincs ilyen szabály. A társaság elviszi a tetemet, tehát se az agancs, se a hús nem lehet a tiéd, és mégis lehet kifizeted mind a kettőt. (Ők persze eszmei értékről beszélnek, de azért a húst elfogyasztják az agancsot kiállítják – legalábbis szerintem nincs hamvasztás.)

Az ütközés sokszor  elkerülhetetlen, azaz könnyen lehet, hogy nem követtél el kresz szerinti hibát, mégis te vagy akit büntetnek. Ha történetesen egy kisgyerek ugorna eléd – csak hipotetikusan persze – és a gázolás elkerülhetetlen volna, nem kapsz büntit, de ha egy őz, akkor igen. Persze nem a rendőr büntet, hiszen nem követtél el hibát, hanem a vadásztársaság, mely ezek szerint komolyabb hatalom a rendőrségnél. A kresz is problémás: Kereszteződések feloldják a korábbi táblát – pl. sebességkorlátot – ám a veszélyt jelző tábláknál nincs ilyen feloldás.

Az egészet újra kéne gombolni!