Nagy István

A függetlenség felütésével kezdi a képviselő, noha rögtön a neve mellett ott a SZOVE. Ez már egy oximoron. Mondjuk úgy finoman fogalmazva, hogy egy Pásztor Bélához mindig is rendkívül lojális ember mutatkozik be a május hónapban, és mennyivel szebb lenne, ha ennek felvállalásával nyitna, nem pedig a függetlenséggel. A függetlensége tagadásával is zárja a beszélgetést, hisz egyetlen lakossági fórumra sem megy el csak maga, mindegyikre hívja a polgármestert is.

Hogy mivel indokoljuk még érthetetlen lojalitását és a totális függőségét? – Hát például azzal, hogy az oktatási bizottság tagjaként sosem kérte ki, hogy a nappali gimnázium létrehozása nem került tető alá, noha már a 2000-es évek elején látható volt a demográfiai trendekből ennek nélkülözhetetlensége. Erre egyetlen kritikai megjegyzést sem hallottunk tőle nyilvánosan, és nem olvasunk tőle reflexiót ebben az interjúban sem. Csak megtudjuk, hogy mekkora siker, hogy majd lesz egy katolikus középiskola a távoli jövőben, holott, ha már tíz éve volna az is késő lenne.

A magunk részéről hajlamosak vagyunk elhinni, hogy az értékek szintjén fontosnak tartja a függetlenséget, másképp miért említené, csak megdöbbentő, ahogy önmagát is becsapja. Alkatilag inkább óvatos és elővigyázatos, állítja, és amennyire ismerjük ez így is van. Ehelyett mégis az élete az alávetettségről, napjai a káoszról, évei az értelmetlen kockázatvállalásokról szólnak. Csoda, hogy egészséges tudott maradni. Hogy lehet az, hogy neki nem fáj, hogy a cselekvési szinten ez a függetlensége nem igazolódik? Hogy csinálja?

Amit ép ésszel biztos nem vállal el egy független ember, az a pénzügyi bizottság vezetése, és most – kapaszkodjunk meg – már nem a kulturálisnak, hanem a pénzügyi bizottságnak a vezetője. Eleve szereti lehetetlen időben és rövid határidőkkel összehívni a bizottságot, aminek két oka lehet: vagy ő is olyan manipulátor, aki mások felületességére épít, vagy mert Pásztor Béla által szorongatott helyzetben úgymond „feszített munkára” van szükség. (A feszített munka a korrupció, a lassított pénzügyi tervezés a demokrácia jele. Nálunk mindig nagyon feszített a pénzügyi bizottság munkája.)

Veresegyház pénzügyi helyzete köztudomásúlag nincs rendben. Maga a polgármester szokott dicsekedni azzal, hogy a legeladósodottabb városok közé tartozunk, és aligha valószínű, hogy ennek rajta kívül bárki örülne, s például maga Nagy István ne érezné, hogy egy olyan rendszert legitimál, amelyre enyhe kifejezés a hazárdjáték. Elegendő, ha csak az elítélt helyi legnagyobb építési vállalkozóval való üzletelésre (Tudjuk Ki!- pénzügyi bizottságon se illik kimondani a nevét) utalunk, vagy azokra a kölcsönökre, melyek kamata jóval meghaladja a piacon lévő szokványos banki kamatokat.

Ez utóbbi kb. úgy működik, hogy egy miskolci székhelyű pénzintézet felvesz egy nagy banktól hitelt, majd azt továbbadja Veresegyháznak magasabb kamattal. Így Veresegyház hozzá jut pénzhez, a miskolci pénzintézet pedig fedezetként támaszkodik a Veresegyház tulajdonában lévő ingatlanokra. Mindez a pilótajáték már bedőlt volna, ha az állam nem konszolidál, de most a történet újraindult. A játék egyik felelőse arca immár épp Nagy István.

Az ember elgondolkozik azon, mi volna, ha nem egy vallásos, joviális, óvatos, előregondolkodó, tanáros alkat volna. Mert hogy az interjúból az derül ki, hogy ilyen, és sajnos egy kérdés sem vonatkozik arra, hogyha ő ilyen, akkor mégis miképp képes pont alkatával ellentétes módon cselekedni.