Mást kell segíteni a köpénzből nem a politikus fiúnkat

A címben Erdőkertes polgármesterének, Pásztor Lászlónak – aki Pásztor Béla fia –  támogatásra utalunk. Ebben az összefüggésben olvassák az alábbi közleményt, ami minket is megdöbbentett.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Súlyos beteg, oxigénellátásra szoruló ember került utcára – Veresegyház önkormányzata azt mondta neki, nem feladatuk segíteni őt

A Város Mindenkié csoport kilakoltatási ügyeletét a múlt héten kereste meg egy súlyos beteg férfi, hogy a segítségünket kérje, mivel az albérletéből rövid határidővel el kell költöznie. A bérlő 58 éves, egyedül él egy veresegyházi albérletben három és fél éve. Hat éve él Veresegyházon, ahol bejelentett lakcíme van. Tüdőbeteg, így napi 12 órát oxigénellátáson kell lennie, napi háromszor pedig inhalálnia szükséges. A férfit ma a tulajdonos utcára tette, az önkormányzattól pedig hiába kért, nem kapott segítséget. Egy helyi idősgondozó megsajnálta a férfit, és ideiglenes befogadta albérletébe, ugyanis ha nem jut áramhoz a férfi, az oxigénellátása nem biztosított, órákon belül meghalhatna.

A lakás, ahonnan kilakoltatták, egy olyan tulajdonosé, aki sosem kötött bérleti szerződést, ugyanakkor a nem hivatalos bérlő fizeti a számlákat, valamint a bérlő egyetlen jövedelmét, az aktív korúak ellátását is közvetlenül a tulajdonos bankszámlájára folyosósították. Tartozása a bérlő elmondása szerint a tulajdonos felé nem volt. A lakást a tulajdonos másoknak adta ki, a jelenlegi bérlőnek ezért rövid határidővel mennie kellett.

Sajnos azzal, hogy nem született írásbeli szerződés, olyan mintha a férfi soha nem is lett volna bérlő, hiába fizetett mindent szabályosan. Ugyanakkor bérleti szerződés hiányában is csak bírósági eljárással lehetett volna eltávolítani a lakásból.

Pásztor Béla veresegyházi polgármestert előbb a bérlő kereste meg telefonon múlt héten, de a polgármester elutasította azzal, hogy az utcára kerülők segítése nem az önkormányzat feladata. Múlt csütörtökön az Utcajogász is felvette a kapcsolatot a polgármesterrel, aki megígérte, hogy ezen a héten hétfőn  „keresheti” a bérlő, és segíteni fog neki. Ezt követően hétfőn az önkormányzattól meglátogatta a bérlőt egy önkormányzati jogász, aki megpróbálta meggyőzni a bérbeadót, hogy ne rakja ki őt. A bérbeadó azonban hajthatatlan maradt. Ezután az Utcajogász ismét megkereste a polgármestert, aki elmondta, hogy az elhelyezés nem önkormányzati feladat, „magánszemélyeket” nem segítenek,  adjon az AVM pénzt a bérlőnek, végül pedig „nem beszélni kell, hanem dolgozni.”

Ma a bérlőnek el kellett hagynia a lakást úgy, hogy nem volt hova mennie. Egy helyi idősgondozó szívességből befogadta a férfit, hogy megmentse az életveszélytől. A tulajdonos egyébként szándékosan lekapcsoltatta az áramot, ami nélkül nem tudja magát a férfi egészségügyi állapotának megfelelően ellátni, hogy a bérlő semmiképp ne tudjon a lakásában maradni, amíg a tulajdonos bírósághoz nem fordul.

A Város Mindenkié csoport szerint elfogadhatatlan, hogy egy helyi önkormányzat még abban sem nyújt a lakosának segítséget, hogy a szociális intémzényrendszeren belül elhelyezést kapjon. Különösen arra tekintettel elfogadhatatlan az önkormányzat passzivitása, hogy az elhelyezés nélkül maradó súlyos beteg ember utcára kerülése miatt életveszélyes helyzetbe került.

Megjegyzés: a bérlő nevét saját kérésére nem hoztuk nyilvánosságra, de elérhetőségét A Város Mindenkié csoport meg tudja adni. Addig is kérdéseikkel Molnár Noémit kereshetik.

Kapcsolat: Molnár Noémi, 0670/384-5846[email protected]

Jegyzet a szerkesztőnek: A Város Mindenkié hajléktalan aktivisták és szövetségeseik csoportja, melynek célja a hajléktalan emberek jog- és érdekvédelme, valamint társadalmi változások elindítása a hajléktalanság felszámolása érdekében.

További információ: www.avarosmindenkie.blog.hu

Kapcsolat: Molnár Noémi, 0670/384-5846[email protected]