Kaszált erdő – Veresegyház

 

Van nekünk bizony, amelyre az önkormányzatunk erdőt és bokrokat telepített. És van egy vagy két család (történetesen azt is tudjuk, hogy az egyikük Franciaországból jött, és itt is ott is élnek), amelyik rendben tartja ezt az egyébként önkormányzati területet. A fenti kép mutatja milyen kulturáltan néz ki. A rendben tartáshoz nem csak nem csak a fűnyírás, de a fák alsó ágainak lemetszése is tartozik.

A csővezeték feletti sávon nincsenek fák, és nagy ritkán ezen végig megy egy önkormányzati traktor, és néhány perc alatt, egy nap alatt végig levágja. Olykor. Mert most is gondozatlan, és az elmúlt évben se tették meg.

 

Nagyjából így néz ki a cső fölötti rész, ami miatt ilyenkor már végigmenni sem lehet rajta, még az ösvényt is benövi a gaz. Az óvoda mellett egy 20 méteres részen van csak lekaszálva.

S visszatérve arra, hogy önerőből is rendben tudják tartani a területet, elmondhatjuk, hogy néhány lakos már kitalálta miként is kell ezt csinálni, és példát is mutat a többieknek. Ha elsétálunk az általuk gondozott kiserdő szélééig, ezt a képet látjuk:

 

 

A két terület közt látványos a különbség. Nem kell tehát a szomszédba mennünk a példáért, pontosabban elég a szomszédig menni. Hogyan lehetne olyan kulturálttá tenni a további részeket is, hogyan lehetne rávenni az itt lakókat, hogy gallyazzanak, kaszáljanak stb. s aztán rendszeresen ezt meg is tegyék (mint a franciák) nem tudjuk.

Egy kísérletünk már volt, amikor az állam ingyen adott fűkaszákat a pályázóknak. Pályáztunk volna, de a pályázat feltétele az önkormányzat aláírása lett volna. Semmi pénzt nem kellett volna adnia az önkormányzatnak, csak a polgármester aláírása kellett volna. Ezt az aláírást Pásztor Béla megtagadta tőlünk. No nem ez volt a legnagyobb kártétele, de kétség kívül politikai féltékenység motiválta. Attól tartott, hogy ezzel az ÉVE politikai tőkét szerezne, és ezt nem akarta hagyni.

Persze ha akarnánk nem kéne siránkoznunk így sem, vehetnénk saját fűkaszát, vagy bérelhetnénk valakit akinek van és megcsinálná. Veresegyházon ezt már van aki kitalálta.