Iskolakezdési évtizedes dilemmáink

Iskolakezdési évtizedes dilemmáink

 

Nincs közös tudás, közös élmény, közös múlt, szétesik a közösség, szétesik a nemzet. Legyen hát minden központosítva. Vagy: az egyén legyen a középpontban, a választás lehetősége, a szabadság, a diák azt tanulja amit akar, ha egyáltalán akar valamit tanulni, sőt, a nemét is akkor válassza meg, ha felnőtt, a papás-mamás játékokat is tiltsuk be, és a tanár azzal a panasszal, bajjal, amivel a gyerek fordul hozzá, ne fordulhasson a szülőhöz. Valahogy mindkettő ideológiából kimarad a tanár, a gyerek, és a szülő hármasa.

Tartsuk az iskola környékén a fiatalt amíg lehet, akár burkolt munkanélküliként, vagy szállítsuk le a kötelező korhatárt, és a hátrányos helyzetűeket hagyjuk lesüllyedni. Legyen egy kultúra része minél több fiatal, értelmiségiként, vagy úgyis csak elhagynák az országot, s jobb, ha kiszolgáltatottságban tartjuk őket. Mi az államérdek? Csak a szülő, a gyerek és a tanár hármasa marad ki mindig a lamentálásból.

Még szerencse, hogy a gyerekek mindent meg tudnak szokni.