Zöld-konferencia, amire a gyár és a polgármester nem jött el – IX. fejezet

A konferencia még akkor is belépő volt a város politikai életébe, ha a gyár képviselője és a polgármester távolmaradt. A szándék az is volt, hogy ha eljönnek, ha távol maradnak, mindenképp rosszul járjanak. A konferenciára fajsúlyos, országos ismertségű emberek kellettek, és jó előadók. Ehhez kapcsolatokra volt szükség. Egyedül a zöld szervezetek közül nem sikerült becserkészni alsóbb szintről senkit, pedig eredetileg pont tőlük vártuk a legtöbb segítséget, de állítólag a hozzánk hasonló ügyekben napi szintű előadói felkérést kapnak. Ezt ugyan kétlem, mert egy 25 milliárd Ft-os beruházás megakadályozása volt itt a tét.

A gyár távolmaradása maximálisan érthető volt, hiszen a mi vendégeink szétszedték volna őket, de azért csak a megfutamodás jele volt. A polgármester pedig az utolsó pillanatban döntött a távolmaradásáról, és maga helyett egy levelet küldött nekem a rendezvényre, amiről azt hitte fel fogom olvasni. Ugyan, miért tettem volna? Csak egy részletét emeltem ki, amiben a korábbi lakossági fórumon lévő hangvételt kifogásolja. Ezt próbáltam a helyére tenni, mondván, hogy amit ő aggályosnak tart, épp az a polgári öntudat megnyilvánulása.

A konferencia végül is két részből állt. Az előadókéból,amelyben az előadók hozták a maguk stílusát, és meg is leptek minket,

 

valamint a második részből, ahol előadók nélkül a jelenlévőkkel beszélgettünk, s a lakosoknak mondtuk el terveinket, kifogásainkat.

 

Itt többek közt arról beszéltem, hogy furcsa helyzet alakult ki: ugyan mi kezdeményeztük a népszavazást, de jelen pillanatban kétségesnek látszik a vállalat letelepedése, hisz az önkormányzat nem rendelkezik engedéllyel a beruházásra. A népszavazást immár a polgármester támogatja, amivel ő szakítja szét a város társadalmát. Nem ő, hanem mi figyelünk arra, hogy a multinacionális cég, mint mamut, a lehető legkevesebb emberre dőljön rá, a lehető legkevesebb kár keletkezzen. Beleértve a polgármestert magát is, aki szintén áldozatává válhat a történetnek.

Itt már idézgettem a vele folytatott beszélgetésből, s már egy jó csapatmunkát tudhattam tevékenységeink mögött. Erősödtünk ezen a rendezvényen is, de még nem tudtuk pontosan hány embert tudnánk mozgósítani egy tüntetésre. Itt is felirogattuk a szimpatizánsok elérhetőségét.