Mekk Elek – III. fejezet

Érdemes megállni egy pillanatra ennél a „közigazgatási eljárás során elkövetett hiba” pontnál. Nem más ez, mint hogy bizonyos engedélyeket egy városnak a szomszéd településtől, és különböző állami hivataloktól kell beszereznie. Például egy mezőgazdasági terület iparterületté minősítése jó néhány hivatal engedély megszerzését feltételezi. Az engedélyeket persze a hivatalok megadják, csak ki kell várni. Negyven év szocializmusa során történt tapasztalata viszont azt tanította meg a polgármesternek, hogy bármit is akar tenni, az engedélyek megszerzéséhez az elvtársakkal való jó viszony a meghatározó. Nem a hivatal a lényeg, hanem aki mögötte van, aki átnyúlhat a hivatal fölött.

A szocializmus informális, és jogi dolgokat kikerülhető világa azt jelentette, hogy azok tudnak érvényesülni, akik kiváló kapcsolatteremtési képességekkel rendelkeznek. Mondhatni színészi jellegűvel, ami azt jelenti, hogy az arc el tudja titkolni a gondolatot. Ha valaki nem is szimpatikus, azt a cél érdekében nem szabad kimutatni. Ha valakivel értelmiségi dolgokról kell beszélgetni, akkor arról, ha valakivel pedig csak közhelyekről, akkor csak arról. Ha valakivel a barátság az együtt vadászat során alakulhat ki – nem tudom egyébként űzte-e ezt az úri-elvtársi időtöltést -, akkor együtt kell vadászni, ha valakivel inni kell, akkor pedig kocsmába kell invitálni. A polgármester mindezt felfelé, a saját szintjén, és lefelé is gyakorolta. Tehetsége abban nyilvánult meg, hogy egyfelől rendelkezett érzelmi intelligenciával, másfelől nem fárasztották a szerepek. Eredetileg színésznek is készült, és hasonlatait is előszeretettel vette a színpadi világból. Senki sem tudta szerzett-e valamilyen diplomát, talán segédrendezőit.(?) Mivel azonban tehetséges volt, s a származása is megfelelt, a párt a 60-as évek közepén „bele helyezte az elvtársba a bizalmát”. Azt előszeretettel hangoztatták később a rendszerváltás idején, hogy ő nem volt párttag, de tekintve, hogy kiemelték majd elvégezte az Államigazgatási Főiskolát, voltaképp azok közé a megbízható elvtársak közé került, akiket direkt arra kértek, hogy tegyenek úgy, mint akik nem annyira elvtársak.

A „közigazgatás” területén megvolt a maga filozófiája, mert a szerep, mely szerint ő a nem megbízható elvtársat játszhatja, mégiscsak lehetőséget adott neki arra, hogy tényleg ellenkezzék a központi elvárásokkal szemben. Ravasz, és huncut kettős játékká vált ez, s értékrendszerében meggyökeresedett, hogy a hivatalok csak azért vannak, hogy a kapcsolatokkal nem rendelkező embereket megakadályozzák a tevékenységükben, viszont aki tudja miként kell kijárni valamit, annak a hivatali szabályokat nem kell betartania. A szocializmus időszakában kiválóan mozgott, de akkor, amikor már a rendszerváltás után voltunk, a törvények és jogszabályok nem az emberek ellen működtek. Végül is a civilizációnk azért teremtett törvényeket, hogy ne az önkényeskedés, és pusztán az erő döntse el mi is történjék. Egyre több olyan törvény születik például, ami az esélyegyenlőséget szolgálja, az állatok jogairól szól, a nyilvánosságot védi stb. A jogszabályok nem feltétlenül az emberek ellen vannak, ahogy az sem igaz már, hogy a törvényeket kijátszó ember „ügyes”, és „elismerésre méltó”, lehet, hogy „önkényeskedő”, és megvetendő. Nem lehet könnyű megtenni egy ilyen átállást, különösképp pedig azért, mert a hivatali kapcsolatok, kijárás, és a régi hálózatok, barátságok a rendszerváltás után is működtek. Azt is naivitás lenne állítani, hogy az informális jelenségek demokratikus társadalmaknak nem velejárói, csak ma „lobbizásnak” nevezik. Egyszóval funkcionált a polgármester értékrendszere a rendszerváltás után is, de valahogy kavics került a gépezetbe.

Az akkumulátor gyár felépítését például épp azért sikerült megakadályozni, mert a polgármester hagyományos technikáit alkalmazva a jog kijátszásával kísérletezett. (közig.hivatal; körny.főfelügyelőség) Más ilyen törvényességi problémába is belefutott a polgármester. Felgöngyölítve falu- majd városirányításának egy kis szeletét, az a megdöbbentő kép tárult az ember szeme elé, hogy voltaképp nem a szerződések betartása, sokkal inkább a be nem tartása jellemezte a vezetési módszereit. Az első, amibe mi belefutottunk, a területünkön végzett sittlerakás volt, ami a gyárat eltakaró dombhoz kellett.(A történet legvégére ebből 30 millió Ft-os környezetvédelmi birság lett.)

Először megtaláltuk az ezzel kapcsolatos Földhivatali büntetést (2007. jún.4): „Egy termőföld igénybevételével járó beruházás megkezdése során elvárható, hogy az igénybevevő a vonatkozó jogszabályok ismeretében járjon el.” – írta a hivatal. Persze a jegyző nagyon is jól tudta hogy kéne törvényesen eljárni, de siettek, és ez a technika nem véletlen volt. Inkább kifizették a büntetést, a földhivatal pedig tehetett egy szívességet…, és készíthette az engedélyt.

S aztán visszamenőleg is csak úgy dőltek ki az önkényeskedő módon megoldott ügyek, és csak úgy repkedtek a milliók. Például 165 millió Ft-al többet fizetett ki 2002-ben útépítésre, mint szükséges lett volna, csak mert a régi földtulajdonosokkal, nem akart egyezkedni. 7,7 millió Ft talajvédelmi bírságot fizetett az önkormányzat 2004-ben a szennyvíziszap lerakása miatt. Itt nem is a pénzen van a hangsúly, hanem magán a környezetszennyezésen.

122 millió Ft kötbért fizetett egy vállalkozónak, mert közművesítést ígért a telkén, de összeveszett vele, és nem volt hajlandó a közművesítést elvégeztetni..

Hét év után – sok-sok hiábavaló egyeztetés után a napi 100eFt-os kötbér behajtásra került, mert a vállalkozó a bírósághoz fordult. Érdekes játszma lehetett ez is, hiszen a polgármester el akarta üldözni ezt a vállalkozót, és ha a vállalkozó magas összegért perel, aligha mondhatja, hogy a városért tevékenykedik – mint ahogy korábban állította. Vagyis a mecénásként felbukkanó vállalkozó politikai tönkretétele és elüldözése – ím ilyenformán meg is történt -, csak 122 millió Ft-jába került a lakosoknak.

A polgármesternek alighanem megérte, hiszen nem az ő pénze volt, és hűtlen kezelésért az önkormányzat nem vonta őt felelősségre.

Végezetül pedig a kifizetetlen számlák éves szinten sem voltak elhanyagolhatók. Vajon hogyan kezelte ezeket az adósságokat? Kik mentek tönkre? Kit mivel kárpótolt? Kit hogyan üldözött el? Kinek a kártérítése mennyi kölcsönfelvétellel járt?

Azt nem tudom megmondani, hogy a szerződésszegéseket már előre mennyire építette be tudatosan az elképzeléseibe, az is lehet, hogy sokszor a fusizás közben elbonyolódó helyzetek, megváltozott koncepciók, keresztfinanszírozások stb. eredményezték pénzügyi elcsúszásokat – pl. a víztisztító sosem lett befejezve -, s aztán a pénzügyi elcsúszások a jogtalanságok folytatásához kényszerét hozták. A várossal – azaz a képviselőtestülettel – el kellett fogadtatni, vagy el kellett titkolni a károkat. Az átgondolatlan fusizásból született meg a jog semmibevételének kényszere, és ebből a képviselőkkel szembeni játszma?

Az igazi fusizós mesefigurát egy régi rajzfilmsorozatban Mekk Eleknek hívták. Találkoztam is az őslakosok között ezzel az elnevezéssel, úgy hogy nem csak nekem jutott eszembe. A polgármester Mekk Elekként mindenhez értett, mindent elvállalt, de ahogy a mesesorozat végén a kecske megtalálja a szakmáját, és szabó lesz, hasonlóképp a polgármester is megtalálta mihez is ért igazán. A mi történetünk azonban nem optimista végkicsengésű, hiszen amit megtalált, az maga a politika volt, és az, hogy a hatalom segítségével miként élje túl saját mekkelekségét.

Egy informátorom szerint, ha például az önkormányzatnak nem sikerült egy munkát kifizetni, nem ritkán nagyobb, várhatóan bejövő munkát lehetett mézesmadzagként meglebegtetni. Legrosszabb esetben pénz híján földet adtak a károsultnak.

 

Ha a polgármesteri munka lényegét kívánjuk megragadni, három területet találhatunk: a jogot, a képviselőket, és az embereket.

01 Jogra hivatkozott, ha az állt érdekében, és kijátszotta, ha kellett. Összességében ezen a terepen zajlott sokszor a játszma, és végeredményben inkább akadályt jelentett a városépítésben.

02 A képviselőtestület adta a játszma demokratikus érzetét, de mivel a rendszerváltás után csak egyre zavaróbb tényezővé váltak ezek az emberek, ők is akadályt jelentettek a városépítésben. „Minden felelősséget magamra vállalok”- volt a legmegnyugtatóbb érve, ha nagyon idegesekké váltak. Az információbirtoklással és a kész tények elé állítással olyan jól bűvészkedett, hogy alig-alig merült fel valakiben a tiltakozás lehetősége. (A tiltakozók egyébként vagy betörtek, vagy lemondtak.) Módszerei ugyan bosszantották a képviselőtestületet, de beletörődtek a helyzetbe, és nem is tudták miként lehetne őt megállítani.

03 Végezetül a harmadik, maguk a lakosok is csak zavaró tényezővé váltak, mert minduntalan akadtak problémáik. A be nem tartott ígéreteket követelték rajta. Velük szemben a technika a következő volt: odaadta nekik mobilszámát, személyesen beszélt velük, és mindig új ígéreteket tett. Ez a készséges nyitottság mindenkit levett a lábáról, amihez járult még egy technika: a vele beszélőket igyekezett gyermekké tenni.

A polgármester jó pedagógusként nem akarta hagyni, hogy kivételezés legyen, vagy hogy a követelőzés eredményt hozzon. Saját döntései és a lehetőségek voltak meghatározók abban, hogy egy csatorna mikor épülhet meg, az út hová vezethet, és mikor kaphat burkolatot, vagy hogy egy intézmény hogyan és mikor kezdheti meg működését. Csak a rossz szülő kivételezik, és enged a követelésnek, s ezektől óvakodott, nehogy igazságtalannak tartsák, vagy nehogy a követelőzéshez kedvet csináljon. Persze kivételezett és engedett az erőszaknak, de ezt sosem ismerte el, és nem is örült, mikor ezt tette. Az ő elképzelései a városról szóltak, és abban a legfontosabb vagy legerőszakosabb ember is törpe volt és gyenge. A város érdeke pedig az volt, amit ő egyszer végiggondolt. A kis dolgokban támogatta csak az emberi autonómia kiteljesedését, a koncepciós döntéseket megtartotta magának. Nagy uralkodók, despoták viselkednek ekképp.

Így történt, hogy tulajdonképp nem csak a joggal, és a saját maga által kötött szerződésekkel hadakozott, hanem maguk a lakosok is számára saját érdekeiket távolabbról látni képtelen emberek tömegévé vált. Minél inkább egyéniség és független volt tőle valaki, annál nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy ellenségévé vált, és akadállyá a városépítésben. Egy szomszéd faluval a csatornázásról kötött közös megállapodást, ám nem érezte azt, hogy be kéne tartania az abban foglaltakat, és erre ezer és egy oka lehetett a saját nézőpontjából, de ez a bíróságot aligha érdekelte. A szomszéd falu megnyerte a pert.

…és a szokásos bónusz…Bennem RRRREMEK mestert leltek