ÉVE átvilágítás Veresegyházon – 6. rész

ÉVE átvilágítás Veresegyházon – 6. rész

Az önkormányzat és intézményeinek átvilágítása

Eredetileg – kb. másfél éve – az önkormányzat teljes átvilágításának igénye merült fel a képviselők részéről. Végül csak az intézményekre szűkítették a vizsgálatot. A GAMESZ problémakörét áprilisban zárt ülésen tárgyalták, vezetőjét meg sem hívták, így nyíltan nem is védekezhetett. Az átvilágítást feleslegesnek tartották, ám az igazgatói állására pályázatot írtak ki.

Még mindig értelmetlennek tartják külső szakértő bevonását az önkormányzat és a GAMESZ átvilágítására?

Tervszerűség, ésszerűség

Az intézményi beszámolók – annak rendje és módja szerint – elég terjedelmesek. Ehhez képest a fontos önkormányzati előterjesztések leggyakrabban még a két oldalt sem haladják meg.

Megfelelőnek ítélik a képviselők a döntés-előkészítést, és mindig megkapják a döntéshez szükséges gazdasági számításokat?

Ingatlanértékesítési rendelet

Törvényi előírás szerint a 25 millió Ft feletti ingatlanok értékesítése esetén az önkormányzatok kötelesek nyilvános pályázatot kiírni. Ezt Veresegyházon rendelettel úgy értelmezik, hogy elég a veresi honlapon, esetleg a helyi újságban megjelentetni. Ez önmagában nagyon kicsi publicitást biztosít, ami a jelentkezők számára és így a felajánlott vételár nagyságára kedvezőtlen. Ha a rendeletnek az a célja, hogy minél magasabb vételáron történjék az ingatlanok eladása, akkor nagyobb érdeklődő kört kell megszólítania a pályázatoknak.

Tekintettel arra, hogy csak pályázatokon keresztül lehetséges Veresegyház befektetők segítségével történő fejlesztése, ezért ezeket nagy szakmai nyilvánosság elé kellene vinni, és átfogó jövőképet kell megfogalmazni az érdeklődés felkeltésére, és nem egy adott befektetővel előre egyeztetett feltételekkel kiírni a pályázat, mint ahogy Veresen szokás. Jelenleg a megcélzott kör – a veresi honlappal és a helyi újsággal – kizárólag a helybeliekre irányul, ami nem felel meg a törvény szellemének sem.

A józan ész megkövetelne egy ingatlanértékesítési terv kidolgozását, és elfogadása után annak – a változó ingatlanpiaci viszonyokhoz és a tapasztalatokhoz igazodó, folyamatos felülvizsgálata melletti – tervszerű végrehajtását. Természetesen ez feltételezi a település kialakult jövőképét, és megvalósulása érdekében a tervezett fejlesztés feltételrendszerének szabályait (rendeleti szintig) is.

Célszerű volna kibővíteni a meghirdetést 50 millió Ft feletti ingatlanok értékesítése esetén országos olvasottsággal rendelkező médiák felé, beleértve internetet és újságot is.