Év végi beszéd – Veresegyház

 

Teltház előtt tartotta év végi beszédét Pásztor Béla. A kitüntetések átadása előtt (a volt jegyző kitüntetésének elfogadhatatlanságáról ld. itt.) elmondta, hogy 2012 is anyagilag stabil év lesz. A hallgatóság közül csak egy-két ember akadhatott, aki belelát a város pénzügyeibe és eladósodási spiráljába.

Kiemelte, hogy számára az adófizetés (az adók természetesen emelkedni fognak) nem pénzkérdés, hanem erkölcsi kérdés.

Nyilván van akinek pénzkérdés, ugyanakkor furcsa volt olyan valakinek a szájából hallani az adózás morális elvárását, aki másfelől meg amikor a közösség pénzéről kell számot adnia azt nyilatkozta, hogy a pénzzel játszani kell. (Videót erről ld. itt.)

Ameddig tehát Önöknek, kedves lakosoknak az adót befizetni kell, addig az erkölcsi kérdés (egyébként szerintünk is az), de mihelyst a befolyó pénzzel való elszámolásról van szó, az már a játék kategóriájába tartozik, és a pénzünkkel játszó polgármesternek semmiféle felelőssége nincs ez ügyben, sőt akár azzal is dicsekedhet, hogy a legeladósodottabb várossá tette a miénket.