Fusizott város - második rész

Vissza a Főoldalra
Fusizott város - második rész

A harc és az egészség – XXIX. fejezet

Több hónapja már, hogy állandó stressz alatt álltunk. Gyakorlatilag nem volt 3 napnál több időnk, hogy ne kelljen reagálni valamire, beadványra, helyzetváltozásra, megnyilatkozásra stb. Éreztem magamon is a kimerülés jeleit,

Fusizott város - második rész

2007. szeptember 21. † – XXX. fejezet

Nyolcvan évesen ezen a napon halt meg édesanyám, részben végelgyengülésben, konkrétan tüdőembóliában. A nővérem volt nála látogatóban reggel, én meg a napokban mentem volna, de aztán úgy alakult, hogy valamelyik

Fusizott város - második rész

„Tetszettek volna becsületes népszavazást kiírni!”- XXXI. fejezet

A képviselők szembesültek azzal, hogy határozatukat, mely szerint a népszavazást előkészítő mondatot egy háromtagú bizottságnak kell megfogalmaznia a polgármester átformálta. A hanganyagból is kiderül, hogy a bizottság létrejötét valahogy ezután

Fusizott város - második rész

Gazember vagy városépítő? – XXXII. fejezet

Vajon egy becsületes, tehetséges, erkölcsös emberről van szó, vagy egy saját szélhámosságán szórakozó kisstílű gazemberről? – Mindkettő megállapításnak voltak hívei, és minél jobban megismerte valaki a városvezetőnk tevékenységét, annál inkább

Fusizott város - második rész

Utolsó beszélgetés a polgármesterrel – XXXIII. fejezet

Bár velünk szemben a polgármester, ha nem is ügydöntő módon, de megnyerte a népszavazást, mi mégis úgy véltük, hogy a gyár nem fog megépülni. Elmentünk hát hozzá, hogy talán utoljára

Fusizott város - második rész

Innen szép nyerni! – XXXIV. fejezet

A helyi politikába való bevonódás során először elkezdtem becsülni a képviselőket, mert az első benyomáshoz képest voltaképp szerethetők voltak, m ostanra viszont teljesen elkeserítőnek tűntek, hiszen érdemben nem számíthattunk rájuk.

Fusizott város - második rész

Hullámokban támadunk – XXXV. fejezet

Három hullám együttesen lépett fel a multinacionális cég letelepedése ellen. Elől meneteltünk mi, mezítlábas gyalogosokként, s hozzánk csatlakoztak civilek, bátrabb gyárellenes aktív képviselők, régi polgármester ellen harcolók, olyan aktivisták, akik

Fusizott város - második rész

Csatafordulat – XXXVI. fejezet

A több frontvonali vereségeink ellenére a csata megfordulásában reménykedtem. Az egyes szárnyak mégiscsak kitartottak. A népi szárny, melynek stratégiájának jó része az ÉVE nevű alakuló egyesüléstől, azaz tőlünk származott, megtette,

Fusizott város - második rész

Dollárárverés – XXXVII. fejezet – VÉGE

„Az a baj, hogy a gyár nem volt elég kitartó” – nyilatkozta az év végén a helyi lapnak a polgármester, s noha ez „tipikus bagoly mondja verébnek” mondat volt, csak

Fusizott város - második rész

XXXVIII. fejezet – Három évvel később

  Egy ízben a polgármester, valamelyik képviselőtestületi ülésen összekapott velem. A végén a következőt vetette oda: – S téved, amikor azt hiszi, hogy a fecskendőgyár maguk miatt ment el. -