Árván hagyott képviselők

„Nagyon meglepődnék – írja Gerhát Imre az ÉVE facebookján reagálva az időközi képviselőválasztásra -, ha az új képviselő nem állna be a sorba. Nem véletlenül lett a kiválasztott. Az eltelt 25 év alatt a baloldal által indított jelöltek közül csak Czeller Karola és Makovínyi Mihályné tette meg azt, hogy önállósították magukat a jelölőszervezetüktől azzal, hogy valóban lelkiismeretük és szakmai meggyőződésük szerint szavaztak, vagyis nem mentek be Pásztor Béla karámjába. Jelölőszervezetük, a dr. Mohai Imre által szervezett és irányított Civil Kör volt. Amikor a két hölgy képviselői tevékenységéből kiderült, hogy önálló képviselőként dolgoznak, a Civil Kör egy nevetséges körlevélben és az önkormányzati lapban megjelent írásban /jegyezte dr. Mohai/ elhatárolódott tőlük, vagyis „kiátkozták” őket.”

Ezt követően a szerző visszaemlékszik a 2002-es időszakra. Jelezzük, akkor még volt képviselői munka, a mostani SZOVE-cunami és egyéb sikeres kooptálás miatt ez minimálisra csökkent. Az alábbi szöveg tehát ma már egy izgalmasabb társadalmi küzdelmek kordokumentuma.

Ha a Civil Körtől észrevételeket kapunk, azt is közzé tesszük, elvégre a korrektség azt kívánja, hogy ők is elmondhassák, ha akarják, igen is függetlenek voltak Pásztor Béla érdekkörétől, és tevékenységük meghatározója az önálló – tőlünk akár lehet baloldali is, ez nem bűn ezen a felületen – gondolkodás volt.

A közelmúltban – kezdi írását a szerző – a Civil Kör Egyesület /továbbiakban: Kör/ elnöksége közleményben tudatta a várossal, hogy nem tekintik magukénak a 2002. évi önkormányzati választáson az egyesület listájáról mandátumot nyert két képviselőasszonyt.

Valamiért oly annyira megorroltak képviselőikre, hogy még a nevüket sem érdemesítették megemlítésre a közleményükben. Czeller Karola és Makovínyi Mihályné képviselők az „árván hagyottak”. A hűtlenkedő közleményesek már az elején szemükre vetik, hogy „választókerületükben nem szereztek a győzelemhez elegendő szavazatot”, mintha ez csak rajtuk múlott volna, a Körnek ehhez köze nem volt. Pedig ez a tény szintúgy minősíti a Kör „elismertségét” is.
Az írás el szeretné hitetni az olvasóval, hogy a Kör politikamentesen, csak a tisztességük és szakmaiságuk és alapértékeik miatt indítottak képviselőjelölteket „Együtt a városért” a 2002. évi önkormányzati választáson. Pedig a Kör céltudatosan lépett a politika színpadára azzal, hogy képviselőjelölteket indított. Mert mind az önkormányzati, mind az országgyűlési választás politikai kategória. A Kör „majd húsz éves múltja” számomra egyértelművé teszi, hogy jelen van náluk az erős baloldali kötődés is.

A Kör bizonyára azokat a tagjait indította képviselőjelöltként, akiknek emberi és szakmai alkalmasságáról meggyőződött. A közleményből következtetve a képviselőjelöltek viszont nem győződtek meg jelölőik emberi és szakmai alkalmasságáról. A meggondolt kiválasztásra utal az is, hogy Makovínyi Mihálynét és Czeller Karolát tették a választási listájuk első két helyére.

Ilyen előzmények ismeretében a közlemény bizony hiányérzetet vált ki az olvasóból, mert nem derül ki belőle, mi is lehet a válás igazi oka. Keressük, hátha megtaláljuk!
Olyan állítások hangzanak el a közleményben, mely nagyfokú tájékozatlanságról vagy rosszmájúságról és az olvasók félrevezetésének szándékáról árulkodnak. Pl. ilyesféléket írnak:
– „a testület munkájára sokkal inkább fogás keresés, az erőpolitizálás volt jellemző, semmint közös dolgaink mielőbbi gondozása…vihar volt minden bizottsági elnöki poszt elosztása körül éppúgy, mint a bizottsági helyek és külső szakértők megválasztásában”.
– „a képviselőtestületben nem a ráció /értelem, józan ész -szerk/ a vezérelv, hanem öncélú vita rombolja szét a testület munkáját. Ez alól a mi képviselőink sem tudták kivonni magukat”.
Eme állítások nem állják meg a helyüket sem a két képviselő-asszonyra, sem a képviselő-testület egészére vonatkoztatva. Ha a Kör közleményesei időnként ott lettek volna a testület ülésein, akkor saját érdekükben bizonyára nem írják le ezeket. Vannak ugyan „oldalak miként a nagypolitikában is”, de nincse-nek a testületi munkát romboló, ellehetetlenítő viták. Már csak azért sem, mert a „kormányzó frakció” nem vitatkozik, csak hallgat és megszavaz. A vitatkozást szeretett polgármesterükre testálják. Elismerem, vannak polgármesteri manipulációk, melyek ilyen irányba hatnak. Viszont vannak jogos „ellenzéki” kérdések, számonkérések, építő szándékú észrevételek, javaslatok, melyek a város valós érdekeit és a törvényesség megtartatását szolgálják. Egy-egy napirendi pont megtárgyalása leggyakrabban azért tart sokáig, mert az illetékes vezetők nem készítik kellően elő a képviselő-testületi üléseket az elegendő információ, részletesség és jogszerűség tekintetében.

A bizottsági dolgok is „vihar” nélkül, intelligens körülmények között rendeződtek. Eközben nem szorult háttérbe „közös dolgaink gondozása” sem, csak olyan mértékben, ahogyan azt a polgármester és a vele egyivású, többséget adó „szocialista brigád” forgatókönyve rendezte.

A „kiátkozott” két képviselőasszony eddig emberileg és szakmailag is megállta a helyét a testületi és bizottsági munkában. Eddigi képviselői tevékenységük, komolyságuk, korrektségük és tárgyilagosságuk kibír minden kritikát. Ezért hát valami más, valami olyan ok húzódik meg a Kör rosszízű elhatárolódása mögött, amiről nem akarnak beszélni, amelyet titkolni akarnak az érdeklődő közvélemény előtt!

A közlemény kifejti, hogy a Kör kulturális, közéleti tevékenységet folytat, kerülik a konfrontációt a politikával, a harcos ideologizálás idegen tőlük. A felületes olvasó ebből könnyen azt értheti, hogy a Kör politikamentes. Pedig e megfogalmazás azt jelenti, hogy a Kör nem politikamentes, csak titkolják azt, kerülik a feltűnést és a nyilvános fellépést e téren, persze kivéve a választásokat!

Aki tájékozott a helyi közélet dolgaiban, az tudja, hogy Kör (és tagjainak többsége) elsősorban baloldali szellemiség hordozója. Ez legyen az ő bajuk. Vezetője közügyekben évtizedek óta hű és megértő segítőtársa Pásztor Bélának, aki – mint tudjuk egykori választási szórólapjából – „az MSZP teljes bizalmát élvezi”. Ezzel bizony a kör bezárult. Be ám!
Ezért hát a véleményem az, hogy a Kör azért szállt ringbe a 2002. évi helyi választásokon, hogy majd a mandátumot nyerő képviselői teljes gőzzel a polgármester és érdekköre malmára hajtsák a vizet. S, ha Ő és érdekköre, akkor ki kell jelentenem, hogy eddig még senki nem tudott meggyőzni engem a lózungként használt jelszavaik /”Együtt Veresegyházért”, „Szolgálattal Veresegyházért”/ valóságtartalmáról. Inkább hiszek abban, hogy létezik egy balos érdekcsoport a polgármester irányításával és/vagy közreműködésével, melynek célja – akár a város érdekeivel szemben is – egyéni és csoport érdekek érvényesítése mindaddig, míg erre az orránál fogva vezetett választó lehetőséget ad nekik, mindaddig amíg lehet kivenni a húsosfazékból. Nem hiszek a Kör „semleges középút képviselete” tételben sem.
A két „civilkörös” képviselőasszony azzal okozhatott csalódást a Körnek, hogy láttak, gondolkodtak, mérlegeltek, tényleges városi érdekek szolgálatába szegődtek a polgármester és érdekköre szekerének tolása helyett. Vagyis megőrizték tisztességüket, személyi és lelkiismereti, döntési önállóságukat azzal, hogy nem vették nyakukba az odaszánt civilkörös igát. Ezért a nagy, közhírré tett elhatárolódás.

Micsoda farizeusság és ellenmondásosság árad a közlemény következő idézeteiből:
-„tagjaink számára nem tilos csatlakozni bármilyen politikai formációhoz” írják /ez alkotmányos jog – szerk/. Bizonyára csak akkor nem tilos, ha az baloldali formáció – teszem én hozzá. Ha más, akkor következik a megkövező közlemény.
– „Képviselőink egyesülettől független közéleti szereplése ma már több mint civil érdeklődés…személyükben nem volt tartható a semleges középút képviselete.”- írja a közlemény. „Kacagj Bajazzo!” – mert hát köztudott, hogy manapság semleges közép-út emlegetése csupán csak liberális, szocialista fogás, szokás.
– „Egyesületünk elnöksége…megszünteti…frakcióját, kivonul képviselői mögül…szereplésükért nem vállal felelősséget, mondandójukkal nem azonosul.” – zárja közleményét a Kör.

Ez utóbbi fondorlatos, ármányos megfogalmazás ártani, megkövezni akar. Ám ez nem azokra vet árnyékot, akiknek szándékos lejáratására íródott, hanem azokra, akik ezeket kiagyalták és leírták. Mivel a közlemény aláírója a köztiszteletben álló dr. Mohai Imre, a Kör alapító elnöke, még ártalmasabb az érintett két képviselőre ez a „furmányos” közlemény, mert így az olvasó számára hihetőbbé válik az, amit egyébként soha nem lenne szabad elhinnie.

Ugyanis ez a megfogalmazás mindennapi nyelvre fordítva a következőket akarja belopni az olvasó tudatalattijába: Ez a két képviselő asszony, e két némber olyan városellenes, lehetetlen, felelőtlen, tisztességtelen és szörnyűséges dolgokat művel és mond a képviselőtestületben és a közéletben, amelyeket a Kör tisztessége, az „Együtt a városért” szellemiség nagyszerűsége már semmiképpen nem vállalhat fel.

Viszont felvállalta a lejáratásukat, hitelrontásukat. Ez lehetett végső célja a Kör tisztességesnek álcázott közleményének.
Nem kell sajnálnunk, ha a ravasz számítás felett a tisztesség, az értelem, a lelkiismereten alapuló döntés lehetősége, az egyén szabad gondolkodása győzedelmeskedik – a város népe érdekében. S elgondolkodtató lehet, milyen „Alapérték”-ek dúlnak, milyen tényezők hatnak ott, ahol a tisztességesen vég-zett, értelmes, szakszerű képviselői munkát végzők mögül ily zajosan és hamisan vonul ki egy kampánystáb.
Írtam e sorokat az igazság és a tisztesség védelmében.