Adótórny-létesítés elleni fellépésünk

 

Az ÉVE csatlakozott a tiltakozókhoz, és elküldtük levelünket immár nem csak a képviselőknek, de amitől nagyobb sikert remélünk a tornyot nem szerencsés helyen megépíteni szándékozó cégnek is, a Telenornak.

 

Tisztelt Pflum Attila Igazgató Úr!

Bízva abban, hogy a cégük érzékenyen reagál, és törekszik a lakossággal való jó kapcsolatra írjuk levelünk. Civil egyesületünk fennállása óta törekszik a cégek és a lakosok érdekeinek összehangolására. Jelen esetben is úgy véljük, hogy az adótornyokkal kapcsolatban megfogalmazódó és az aggodalmakat alátámasztó 700 aláírás nem tekinthető lényegtelennek.

Egyesületünknek sincs kételye afelől, hogy a jelenleg kijelölt helynél sokkal megfelelőbb is található volna a tornyok létesítésére. A lakosok ingatlanjaik leértékelődése, nehezebb eladhatósága miatt azonnal kártérítésre volnának jogosultak, de ami ennél lényegesebb, hogy a tornyok – különösen a ligetekbeli – fiatal, kisgyerekes környék közepére helyeznék el. Ez pedig ellent mond a józan észnek, különösen akkor – még egyszer mondjuk -, ha Veresegyház számos területtel rendelkezik, melyek a lakosoktól távolabbiak, magasabb fekvésűek stb.

Joggal vethetnék ellen, hogy minden jogszabálynak Önök eleget tesznek, és választott képviselőinkkel bocsátkoztak tárgyalásba. Sajnos nem először fordul elő, hogy képviselőink többsége és a városvezetés megpróbálja egymással szembefordítani a veresegyházi lakosokat, és nem az emberek érdekeit nézik. Ennek betudható, hogy másik részük, így mi is radikálisabb fellépéssel igyekszünk érdekeinket képviselni.

Az adótorony telepítésének lépéseit honlapunkon folyamatosan figyelemmel kísértük. Amennyiben honlapunk keresőjébe beírják az „adótorony” szót, hét találatot is kapnak.

Remélve, hogy Önöknek is nekünk is hasonló céljaink közé tartozik az optimális megoldás keresése, maradunk tisztelettel:

 

Veresegyház, 2013. november 11.

 

Zsolt Péter

Élni Veresegyházon Egyesület

elnöke