A népszavazás előkészületek – XI. fejezet

Mint azt említettem, a honlapon az én nevem mellé került az első napokban a „népszavazás” szó, utalva ezzel arra, hogy ennek ügyeit koordinálom, s bárkinek e tárgyban kérdése van, hozzám forduljon.

Először felhívást tettem közzé, hogy jelentkezzenek azok, akik összegyűjtik a kellő számú aláírást, ami után majd az önkormányzatnak ki kell írnia a népszavazást. Néhány hét letelte után is, pusztán két vagy három ember jelentkezett. A szimpatizánsok számát kellett először növelni, így a dolog kudarcra lett volna ítélve. Korábban azonban írtam már arról, hogy a csoport maga hogyan növekedett, és miként gyűjtöttük be a szimpatizánsokat, most inkább magáról a népszavazás furcsaságáról írnék, amelynek végkifejlete, hogy igazából nem is mi akartuk egy idő után, hanem a polgármester. Amikor valahogy megsejtette, hogy ez nekünk nem fontos, mert félünk a kimenetelétől, lecsapott az ügyre, s a képviselőtestület magától megszavazta.

A képviselőtestületben kezdetben még igen kevesen álltak a mi oldalunkon, vagyis a gyár letelepülését gyakorlatilag senki nem ellenezte. Egy képviselő volt, aki tartózkodott, a már említett környezetvédő egyesület egyetlen képviselője. Ők nem is pártalapon szerveződtek, és a bejutott képviselőjük biológusként szakértőnek is számított. Jóval előrébb is jártak nálunk a multival való tárgyalásban, csak erről mi még semmit sem tudtunk.

Mozgolódásaink és információgyűjtéseink hatására lettek közöttünk szimpatizánsok, akik azt látták, hogy beadványokat írunk a jegyzőnek, ügyetlen népszavazásra szánt mondatokat fogalmazunk meg, amelyet a jegyző különböző jogszabályokra hivatkozva visszautasít. A képlet úgy nézett ki, hogy mi küzdünk a beruházás ellen, próbálunk demokratikus eszközöket használni, de a polgármester és a jegyző mindezt megakadályozza. Elvileg a mondat elfogadása után gyűjthettük volna be a népszavazást támogatók nevét, lakhelyét, személyi számát és aláírását. Ha ebből 2000-t összegyűjtöttünk volna, a népszavazást ki kell írni.

Néhány képviselő kezdeményezésünkkel egyetértett, és amikor a polgármester is népszavazás-párti lett, gyakorlatilag az összes képviselő támogatni kezdte azt. Ki azért, mert velünk szimpatizált, ki azért, mert tanácstalan volt, és úgy gondolta, hogy jobb, ha a gyár engedélyeztetésében nem ő dönt, ki meg azért, mert a polgármester azt mondta neki. Ebben az esetben viszont nem kellett 2000 aláírást gyűjtenünk, sőt, még az időpontot is megszavazták, hogy mikorra legyen. A polgármester minél hamarabb akarta.

A helyzet egyáltalán nem alakult jól. Egyfelől, mert a 2000 aláírásgyűjtés során gyakorlatilag a kampányolás a gyár ellen folyamatosan ment volna. A gyorsaság nem kedvezett nekünk. Másfelől két másik fronton is harcoltunk, és ott egyre jobban álltunk, nem tűnt létkérdésnek a népszavazás. A népszavazást lebegtetésnek, kommunikációnak szántuk, amivel a média és a helyi lakosok érdeklődését is elő lehetett készíteni. De csak végszükségben fanyalodtunk volna rá, ahogy első pillanatban teljes kétségbeesésünk miatt kezdtük is el.

Nem gondoltam, hogy a népszavazást abszolút értelemben elveszítenénk, de azt igen, hogy nem mennek el elegen, és ezért nem lesz ügydöntő. Ha a társadalom fele nem vesz részt, még mindig lehet azt úgy kommunikálni, hogy az emberek többségét nem érdekli a téma, tehát akár gyárpártiak is lehetnek, de ha azok nem is, akkor is rábízzák a döntést a polgármester eredeti elképzelésére. Azt kezdetben biztosra vehettük, hogy minden második szavazópolgár urna elé vitele lehetetlen.

Itt hirtelen túlgyőztük magunkat, részben egyébként azért, mert a polgármester bizonytalankodásunkat úgy értelmezte, hogy félünk az eredménytől, ami igaz is volt, csak esetleg nem úgy, ahogy ő gondolta. Attól, hogy az elmenők körében megnyerjük, nem tartottam az elején, emiatt csak később kezdtem el aggódni.

Amikor felmerült, hogy a polgármester politikai ellenfelei népszavazást pártolják, nem mondhattam, hogy én meg nem, hiszen ez hiteltelenítette volna a korábbiakat. Pusztán annyit tehettem, hogy megint felhívtam a figyelmet – ahogy a korábbi városi egyesület rendezvényén is tettem -, hogy ezt az akciót mi indítottuk, és nem tartanánk korrektnek, ha ki akarna bárki szorítani minket. Azt javasoltam, hogy két kérdés kerüljön megfogalmazásra. Egyiket a képviselők, másikat pedig mi tehessük mellé. Úgy tűnt ez a maximum, ami elérhető.

Az első mondatot – mivel az egyesületünk még csak bejegyzés alatt állt – saját néven nyújtottam be a jegyzőhöz. A képviselőtestület viszont a velünk való együttműködést rögzítette, és a népszavazás napját írta ki, de valójában nem volt még mondat, hogy miről is kell szavazni. Ha a történetet mi visszük végig, a jogszabályok szerint az első feltétel a mondat megfogalmazása, ezt az akadályt át sem tudtuk lépni, mert a jegyző visszautasította. Viszont amikor a polgármester rájött, hogy mi igazából nem is szeretnénk népszavazást, igyekezett kivenni a kezünkből az irányítást. (Micsoda csavar lett volna később, ha azt mondjuk, hogy csak azért tettünk úgy, hogy nem akarjuk, mert láttuk, hogy csak így tudjuk elérni a népszavazást, de az igazság az, hogy valóban csak a médiafigyelem miatt tevékenykedtünk e tárgyban, és nem akartunk eljutni eddig. A csatát népszavazás nélkül akartuk megnyerni.) Miután viszont a polgármester és a képviselőtestület átvette tőlünk a kezdeményezést, meghatározták a népszavazás napját, azt ki is írták, miközben még nem lehetett tudni mi is a mondat, amiről szavazni kell. Ez így nem tűnt teljesen jogszerűnek, s barátaink a mi jogászunk segítségével meg is támadták a folyamatot a bíróságnál.

A polgármester azt kezdte el híresztelni, hogy velünk nem is kell együttműködni, hiszen mi nem is akarjuk a népszavazást. Kénytelen voltam levélben értesíteni a jegyzőt és őt magát is, hogy erről szó sincs, mi nagyon is akarjuk, s korábbi nyilatkozataink is pusztán arról szóltak, hogy a népszavazásnak vannak véleményünk szerint értelmes feltételei: az egyik, hogy a hatósági engedélyek meglegyenek, amelyek szerintünk nincsenek meg, vagy törvénytelenül készültek el, és ezek a hatósági folyamatok épp zajlanak. Ha kimondják például, hogy a kiválasztott terület voltaképp nem is iparterület, akkor fölösleges népszavazást tartani. A másik, hogy mivel maga a képviselőtestület is indokoltnak látta már, hogy készüljön részletes hatástanulmány, valójában csak akkor érdemes népszavazást tartani, ha tudjuk, hogy mit is rejt magában az üzem.

A kifogások ellenére is azonban, magából a népszavazási folyamatból nem kívántunk kimaradni. Úgy terveztem, hogy a fenti két hiányzó tényező még nem elégséges ahhoz, hogy bojkottáljuk a népszavazást, ha azonban e mellé még a mi kiszorításunk is társul, akkor talán az már kommunikálható, és akkor a népszavazástól való távoltartással esetleg egy nagyon alacsony részvétel elérésével nevetségessé lehet tenni a polgármestert. De ettől a verziótól is féltem.

A jog itt nem volt segítségünkre. A kacifánt abból adódik, hogy a jogalkotó azt feltételezte, hogy az emberek által kezdeményezett népszavazást kell leszabályoznia, de arra nem gondolt, hogy mi van akkor, ha a népszavazás manipulációjával épp a hatalmon lévő él. A polgármester kivette a kezünkből a kezdeményezést, és kampányba kezdett az eredeti kezdeményezéssel szemben.

A képviseleti demokráciában a képviselők elszámoltathatók a döntéseikért, és nekik is kell tájékozódni a döntésük meghozatala előtt. A képviselők viszont úgy érzik, nagyszerű dolog a közvetlen demokrácia, mert így megszabadulnak a felelősségtől. Döntsön a nép. (Ha rosszul dönt, mert a polgármester jobban manipulál, és mozgósít, a multi propagandája pedig jobb, mint a miénk, akkor a nép vessen magára.)

A gondom a demokrácia ilyen szabályozásával tehát az, hogy a képviselők a népszavazással tudják mosni a kezüket, meg az, hogy viszont a népszavazási kampányban ott van náluk a multi pénze, a polgármester hivatali és kapcsolati hálózata, mi meg önkéntesekkel dolgozunk, sokan munkaidejük letelte után, és pénz nélkül. Vagyis a feltételek a kampányban messze nem kiegyenlítettek.

Beidézek itt egy képviselőtestületi vitát, amiből látszik, hogy a problémát értették a vitatkozók, valamint az is, hogy a polgármester politikai erényei nem a logikus, hanem a célnak megfelelő érvelési technikában érhető tetten. Akár két percen belül megcsavarta az állítását, ha a helyzet úgy kívánta.

Polgármester: Mi történik akkor, hogy a népszavazás eredménye az, hogy települjön ide a gyár, de a hatástanulmány veszélyesnek tartja a beruházást?”

Ezt az első kérdést a polgármester azért tehette fel, hogy elmondhassa, hogy a nép szava a döntőbb, nem a részletes hatástanulmányi jelentés, de a beszélgetés más irányt vett mint akarta, mert így folytatódott:

Képviselő 1: Ha a környezeti hatástanulmány eredménye nem jó, az automatikusan felülírja a népszavazás eredményét.

Polgármester: Ez nem így van. A népszavazásnak nincs alternatívája. A hatástanulmánynak, ahány cég készíti, annyi alternatívája van.

Képviselő 2: Tételezzük fel, hogy készül egy korrekt hatástanulmány, ami szerint káros az üzem. Ha erről nem tájékoztatjuk időben a lakosságot, és a népszavazás végeredménye az lesz, hogy települjön ide a gyár, akkor az embereket félrevezettük. Mi vagyunk a felelősek, ha ez a gyár tényleg káros.

Polgármester: A hatástanulmány objektívnek fogadandó el, csak a megítélése más.

Az utolsó mondatban visszacsavarja a maga javára a párbeszédet. Persze itt már alig követhető logikailag a vita, de ha töprengünk rajta felfedezhetjük, hogy voltaképp ezután egy olyan értelmezésnek kellene következnie, hogy mindegy is mi a hatástanulmány eredménye, tehát teljesen fölösleges is elkészíttetni a hatástanulmányt. Meglehetősen abszurd elképzelés ez, gyakorlatilag egy egész hatósági folyamatot lehetne így kiradírozni a világból.