A Fórumunk – XXIV. fejezet

A Fórumunk – XXIV. fejezet

Az ellenállóknak két fóruma volt, az egyik egy helyi lap, amely olyan márka volt, mint a Traubi szóda: nem kellett neki reklám, bejáratott ellenzéki lap volt, és még mindig keresett, noha jó ideje szünetelt a kiadása. Ez a lap egy alkalomra megint feltámadt, melynek kiadását a zöldek alelnöke az utolsó pillanatra időzített. Az időzítés jól sikerült, bár legalább annyira volt tudatos, mint amennyire az utolsó pillanatban érkező ihletnek köszönhető. Hogy végül is az ihlet kitől és hogyan származott, azt nem tudom. Annyi bizonyos, mi kevesek voltunk hozzá, én is gyakran idegesen érdeklődtem az előkészületek hol is tartanak.

Az ellenállók másik fóruma ez a honlap volt. Nagy valószínűség szerint a kedves Olvasó is épp itt olvassa ezt a szöveget, bár ez már egy megújult honlap, míg a küzdelmek ideje alatt lévő egy leegyszerűsített amatőr kinézésű honlap volt. Kérdezte is egy újságíró, hogy mikor lesz rendes, egy másik profi viszont aki a benne lévő anyagokra támaszkodva tájékoztatta az országos nyilvánosságot igen csak dicsérte. Ezen a honlapon működött a FÓRUMUK.

Aki próbált már neten fórumot létrehozni, az tudja, hogy ezt élővé tenni egyáltalán nem könnyű. A fórumok döntő többsége baráti levelezőkből, hozzászólókból áll, akikhez nem tevődik megfigyelő közönség. A baráti levelezők hamar elszakadnak az érthetőségtől, és saját mikrokultúrát hoznak létre. Utalásos kommunikációjuk érthetetlen gondolatfűzésük a kívülállónak nem követhető. Eleinte olyan, mint az oviban, amikor a gyerekek fél szavakból megértik milyen korábbi játékra utal a társuk (Mérei Ferenc erről alaposan írt), később olyan, mint a bolondokházában a viccmesélés, ahol számokat mondanak egymásnak, melyek a viccek sorszámát jelöli.

A mi fórumunknak napi átlagos látogatottsága 200 körüli volt. Az állandó hozzászólók köre ennek persze tizede, de a megfigyelők jelenléte tartósnak bizonyult. Ez fantasztikus látogatottságnak tekinthető, ez már nem szubkultúra, (nem ovi és nem bolondokháza) igazi helyi nyilvánosságteremtés. Nyugat-Európában persze hétköznapos, hogy egy város életének aktív virtuális terei vannak, de nálunk még minden ilyen újnak érdemes örülni, civiltársadalom, polgárosodás, mentálhigiénés stb. okokból.

Ha valaki nekiállna egy ilyen kutatásnak pl. Esztergom kiváló városi fórumát ajánlanám elsőként neki.

A honlapunk iránt megnyilvánuló tartós érdeklődést a konfliktushelyzet váltotta ki, személyes „dicsőség” pedig a polgármestert illette. Ő ugyan nem írt ide, de állandó akcióban volt, és az események legbiztosabb követője a mi honlapunk lett. A polgármester stratégiája bármely kívülálló számára élvezetessé tette a játszmát. Olyan sakkjátékos volt ugyanis, akit csak a saját kombinációja érdekelte, az ellenfél lehetséges lépései kevéssé. Ez pedig a vad blöfföket jelentett, kockázatkereséső magatartást, jótékony atyai viselkedést és apró csatagyőzelmeknek örülő, humorérzékkel is rendelkező szereplőt. Kívülállónak szórakoztató alakításait mutatott mindez, s mi csak igyekeztünk megfelelni – vagy néha meglepni – a csak saját lépéseivel bíbelődő sakkjátékost.

A fórum az ötletelés és a vitatkozás helyszíneként – ahogy az lenni szokott – a legkülönbözőbb stílust vonultatta fel. Az áruló képviselőnek kikiáltott városi boltjának bojkottjától kezdve – aki azonnal személyiségi jogi perrel fenyegetett – a gyárnak kiszemelt terület hasznosításokig mindenféle téma, és a legképtelenebb ötletek is megjelentek rajta. A gyár francia menedzsere – mint korábban is említettem már – fel is hánytorgatta, hogy rossz hírét keltjük a cégüknek, amire csak a szokásos módon reagálhattunk: külön is kiírtuk, hogy a a fórum nem az egyesület véleményét tükrözi.

Baráti társaságunk próbálta lökdösni rajta az eseményeket, de kevés sikerrel. Például amikor azt szerettük volna, hogy a képviselőtestület visszavonja a polgármester által kikényszerített népszavazási napot, és ragaszkodjon saját – egyébként korrekt – mondatához, és ne a polgármester rafinált mondata kerüljön kiírásra, a honlapon közzétettük, hogy mi nem veszünk részt a népszavazáson. A Fórum lehetőségeit is ennek megvilágítására használtuk.

A Fórumon választott stílusom tartós volt, ahogy az egy egyesület elnökéhez illik. Mindössze egyszer engedtem meg magamnak egy lazább írást, amelyben több szereplő kifigurázásával próbálkoztam. Az írásba részben az együgyü ember naiv logikáját tettem bele, részben az értelmiségi ellenségeink felsőbbrendű stílusát, részben pedig a polgármesterét. Ez tehát nem valakinek a stílusparódiája kívánt lenni, hanem legalább három karakter összegyúrásáé:

A népszavazás mondatának vitájára már egy barátunk talált egy jó megoldást, és szerencsére ide a Fórumunkra is megírta. Úgy szólt, hogy minden utcanevet soroljanak fel, ne csak a miénket említsék meg. Ha nem sikerül a mondatot tisztába tenni a képviselőtestület szándékai szerint, legyen akkor ez: soroljuk fel az összes utcát, és ezután kérdezzék meg, hogy akarják-e a gyárat az ott lakók. tovább>>

Hozzánk ugyan nem szemétégetőt akartak telepíteni, de a vicc az, hogy a fenti történet egyáltalán nem abszurd, hiszen minél elmaradottabb ma már egy térség, annál inkább befogadja és feldolgozza a világ szennyeződését. Ez alól a folyamat alól csak a nem rövidtávú gazdasági racionalitás alapján gondolkodó közösségek tudják megvédeni magukat. Ellenfeleik pedig az elszegényedő és gazdasági válságból menekülni próbáló politikusok, valamint azok a vállalkozók, akik illegális módon húznak hasznot a szennyeződésből.

A fórumunk látogatottsága napi 200 főről a választások közeledtével felment 300-ra. Több remek tollforgató jelent meg rajta, és általában vagy a szórakoztatóbb írásokat, vagy az újabb információkat volt érdemes nyomon követni itt. Talán az igényesebben megírt cikkek miatt nem is igazi netes fórum volt ez, inkább emlékeztethet minket a 18. századi morális újságírásra. A Fórum felfutásának a népszavazás utáni napok vetettek véget, és azért, mert a gyárpártiak közül az addig csendben lévők úgy érezték, most már javukra eldőltek a dolgok. Szerettek volna ugrálni képzeletbeli holtestünkön, kihasználták az álnév adta lehetőségeket, azt, hogy nem kellett regisztrálni, sőt, végén volt aki már a nevem alatt tette közzé írását, s a regisztráció nélküli fórumunk számára ez volt a vég.

Írtam valamikor egy virtuális kommunikációról szóló tanulmányt, ami a neten is fenn van. Ott az érdekelt, hogy a visszahúzódó, a valóságban átlagosnak tűnő, de tehetséges fiatalok közül néhányan vezető szerepre tudnak szert tenni ezen a médián, sőt, hogy közösségformálókká válnak, és ez nagyszerű. Most viszont azt kellett látnom, hogy egy fiatal generáció számára a szerepjátékok lehetősége, valamint az arctalanság lehetősége személyiségtorzító hatású is. Lehet, hogy az új Internetes fórumokon szocializálódó generációnak nem is az a jellemzője, mint amit korábban hittem: nem a jó értelembe vett „virtuális hippiség”, hanem a vélelmezett csoport érdekében elkövetett ellenségeskedés és alattomosság. A kevéssé gátolható szerepjátékok, én-átalakítások, önmaguk átfestése és szórakoztatása, önmagunk megvédésének projektje a vélt támadóval szemben ezeken a fórumokon az alattomosságnak is megágyaz.

Az Internet előtti korszakban az őszinteségre törekvést jutalmazta a közösség, s talán az egyén is csak az őszinteségen keresztül ismerheti meg magát. A chatelős, blogozós, szerepjátékok űzői nem is akarják megismerni magukat, a szerepjáték nem az őszinteség iskolája, és a végpont az, amikor vélt ellenségeik bőrébe bújva akarnak bomlasztani.

Egy magamfajta szociológus szemében minden a százalékokon múlik. Vajon a nemes „virtuális hippik” vannak többségben, vagy pedig a vélt saját csoport nevében fellépő „virtuális szabotőrök”?

A gyárpártiak ugyanis nem szerveződtek egységesen fellépő közösséggé, viszont elfogadták a polgármester iránymutatását, és a maguk módján igyekeztek lejáratni minket. Néhányan a gyár látogatásainak gyűlésein, néhányan a helyi városi lapban, néhányan pedig a maguk módján a honlapunkon.