2016-os elszámolás

2016-os elszámolás

2016-ban favédők voltunk. Örökbe-fogadtattunk Pamut tavi fákat, mert hogy elkezdték őket fölöslegesen kivágni. Ezt megakadályozandó kiterjesztettük a fa örökbefogadást az Öreg tó környékére is. Véleményünk szerint ugyanis itt meg nem kivágások voltak, de rosszul gondozták őket. Másik tevékenységünk, melyet folytatni is szeretnénk szintén a fákkal volt összefüggésben, de a tüzelni valóval, a GE ajándékfái után jártunk, és ismeretterjesztésbe kezdtünk a levegő tisztaság témában. Volt még arra is remény, hogy ezt összefogásban az önkormányzattal együtt tehetjük majd.

Gazdálkodásunkban – nagyon részletes válaszokat kell kitölteni, hogy kitől kaptunk pénzt, és azt is, hogy kitől nem. Tehát nem kaptunk külföldről, intézménytől etc., csak magánszemélyektől. Két helyről, a tagdíjakból, és a favédő koncertünk során pedig adományokból.  Az adományok egy részét tovább utaltuk a Tavirózsa Egyesületnek, mert ők mégiscsak jobban értenek a természetvédelemhez, mint mi, és hatékonyabbak is ezen a téren.

Így mindent összevetve 68 e Ft-al indult az év és 218 ezer Ft-al zárt. Ennyi volt tehát 2016 január 1-én az ÉVE számláján.

Következő évben mi is tovább lépünk, és szeretnénk az 1 %-okat is kérni a szimpatizánsainktól.

Az örökbefogadás akció részleteit ld.: http://elniveresen.hu/tag/fak-magunk-alatt/

A tűzifa témát és tényfeltárásunk pedig itt: http://elniveresen.hu/tag/tuzifa/

Kategória Egyesületi anyagok