Hónap: 2015 január

A kiváltságosok

A dátum azért kell a képre, mert a cégnevek túl gyorsan pörögnek. Majdnem mindig tönkremennek, aztán szerencsére a város felé adósságukat nem nyelik el, az…

Az erő legyen velünk…

A tervek: új fürdő, autópályával összekötött út,  56 bérlakás, stabil költségvetés (ami azért némi kölcsönfelvételt is szükségessé tesz), gimnázium, sportcsarnok. A realitás: tavaink romló vízminősége…

Amerikai korrupció

Nem szégyen, hogy nálunk megesik. Amerikában is mondhatni a kultúra része, hogy valaki visszaél a hatalmával és pénzhez jut ezáltal. A kérdés csupán az, hogy…

Katonai akció

Barack Obama katonai akciót készít elő az Iszlám Állam ellen (ld. beszédét itt), s ebben már alighanem az Eu is aktívan részt fog venni, tekintettel…

Gyümölcs vagy csoki?

Még közgazdasági szempontból sem érdemes olyan banki konstrukciót kitalálni, ahol a kockázat arra terhelődik, aki majd nem tudja kifizetni (vagyis a bankok helyett a kölcsönfelvevőre).…