Archive

Vissza a Főoldalra
Fusizott város - második rész

A Fórumunk – XXIV. fejezet

Az ellenállóknak két fóruma volt, az egyik egy helyi lap, amely olyan márka volt, mint a Traubi szóda: nem kellett neki reklám, bejáratott ellenzéki lap volt, és még mindig keresett,

Fusizott város - második rész

VERESégek, halmozódó kudarcok – XXV. fejezet

Senki sem hinné el nekem, hogy vereségek nélkül meneteltünk. Bár az igaz, hogy a spontán összeverődő társaság, amelyik először még elnézést kért, és megkérdezte, hogy beülhet-e a képviselőtestület ülésére, és

Fusizott város - második rész

A bojkott, és …XXVI. fejezet

Az ötletemet először a feleségemnek, aztán az egyesület vezetőinek, majd a Magyar Hírlap munkatársának mondtam el. Ezt követték a velünk összedolgozó egyesületek vezetői, majd saját szélesebb táborunk. Az ötlet bojkott

Fusizott város - második rész

Irónia, dráma, tragédia, szappanopera – XXVII. fejezet

Nézzük csak még egyszer a város ellenálló szervezeteinek szereplőit. Eltekintve most az egyéni nagyon nagy különbségektől, és színes palettától, velünk együtt három tömörülés arculata rajzolódott ki. Az egyik a képviselői

Fusizott város - második rész

Agglomeráció politológiája – XXVIII. fejezet

Talán emlékeznek még, az agglomeráció napjának ötletére, s arra a megállapításra, hogy ami velünk történik az általánosabb jelenség. Minden településen az agglomerációkban sittlerakások, ipartelepítések, robbanásszerű lakosságnövekedés, közlekedési-ingázási problémák, infrastrukturális hiányosságok,

Fusizott város - második rész

A harc és az egészség – XXIX. fejezet

Több hónapja már, hogy állandó stressz alatt álltunk. Gyakorlatilag nem volt 3 napnál több időnk, hogy ne kelljen reagálni valamire, beadványra, helyzetváltozásra, megnyilatkozásra stb. Éreztem magamon is a kimerülés jeleit,

Programok

Vasárnapi varázslat a Merlinben- The Magic Flute

HOPPart Társulat. Ajánljuk. NAGYON. Mindenkinek. 1-99 éves korig (ez nem a reklám helye). Aki együtt szeretne eltölteni három, önfeledt órát, „lógázó” lábú óvodásokkal, kisiskolással, fiatal és kevésbé fiatal felnőttel, azoknak

Szakmai anyag

“El kell vinni a balhét”

Megérkezett a 35 és fél milliós bírság iratanyaga Áttekintve az anyagot kijelenthetjük, hogy tévedtünk abban, hogy a büntetés a rekultivációra való felszólítást is tartalmazza. (Ettől függetlenül azonban szerintünk rekultiválni kell

Önkormányzati anyagok

Képviselő-testületi ülés – 2008.01.29

M E G H Í V Ó Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. január 29-én (kedden) 18 órai kezdettel ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme.

Egyesületi anyagok

A polgármester végigviszi az iparosítástervét

Városfejlesztési és Környezetvédelmi bizottság együttes ülése.Jan. 23. A bizottság megismerkedett a településfejlesztési koncepció hiányosságaival. A Környezetvédelmi Bizottság elnöke, Tatár Sándor pontról pontra részletesen ismertette a javítanivalókat, ami ellen senkinek ellenvetése